Rózsahámlás (pytiriasis rosea)
– minden, amit tudni kell és lehet róla (gyűjtés az internetről)

Nem keverendő a rózsahimlővel ( = rubeola)! — Fiatal felnőttek esetében előforduló, a törzsön, a karon és a combon megjelenő enyhe, rózsaszín bőrkiütés.

„— Kb. 2,5 hónapig tartott az első folt megjelenésétől az utolsó eltűnéséig. Baromi kellemetlen volt, de amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is múlt.”


A pityriasis rosea

Magyarul rózsahámlás, de vigyázat, véletlenül sem tévesztendő össze a rózsahimlővel! Gyakori, enyhe lefolyású, cserében viszont hetekig elhúzódó bőrbetegség. Az utóbbi években több tudományos közlemény arról számol be, hogy a rózsakiütés hátterében az emberi herpeszvírusokhoz (HHV) tartozó HHV6 és 7 kórokozók állnak.

Utóbbi a kisgyermekeken a háromnapos lázzal járó exanthema subitumot okozza, ill. lázzal járó kanyaró vagy rózsahimlő szerű, foltos-beszűrt kiütések során mutatták ki. A rózsakiütés kellemetlensége, hogy viszkethet, és bőrtünetek 4-6 hétig is elhúzódhatnak. Kezdetben, többnyire a törzsön 1-2 cm átmérőjű, egyedülálló folt (anyafolt) jelentkezik. Ekkor könnyen összetéveszthető valamilyen gombás fertőzéssel. Néhány napon vagy 2 héten belül jelentkezik a többi jelenség: a törzsön, ritkábban a végtagokon halvány vörös, széli részükön finoman hámló, változó mértékben viszkető kiütések. Mivel külső tényezők (gombaellenes, fertőtlenítő kenőcsök) irritálhatják a bőrt, ezért illatanyagot tartalmazó szerek, fertőtlenítők használata nem javasolt. Viszketés ellenes gyógyszert és semleges hatású nyugtató kenőcsöt használjunk. A betegség alatt a gyermek közösségbe járhat. Ez idő alatt rövid ideig tartó zuhanyozás legyen a napi tisztálkodás, tehát rövid ideig érheti a bőrt víz, de az érintett semmiképp ne járjon úszni, az iskolás gyerekek kapjanak tornából, edzésről feljegyzést.


*


Rózsahámlás

Erika, a tizennégy éves kamaszlány kétségbeesetten robban be a rendelőbe: egész testén, de főleg a hasán és a hátán rózsaszín hámló foltok éktelenkednek. Jellegzetes, könnyen felismerhető kiütések ezek: a kislánynak rózsahámlása, orvosi nevén pityriasis roseája, pitiriázis rózeája van.

A rózsahámlás ugyan fertőző betegségnek számít, de a kórokozóját nem ismerjük: valószínű, hogy valamilyen vírus.

Nem is fertőz igazán: nem szokták elkapni a beteg környezetében élők. Kérdés, hogy betegség-e egyáltalán, hisz a kiütéseken kívül más tünetet nem okoz.

Mik a tünetei?

Először egy nagyobb, ovális, halványbarna hámlás, ún. „anyafolt” jelenik meg a törzsön. Öt-tíz nap múlva számos hasonló, de kisebb kiütés szóródik szét a testen. A kiütések sajátságos vonalas elrendeződést mutatnak, fenyőfaágra emlékeztető rajzolatban találhatók a törzsön. A foltok nem fájnak, legfeljebb viszketnek egy kicsit. Egyedül az a gond velük, hogy látszanak, s ez persze zavarja a gazdájukat. Akik általában fiatalok: tizen-huszonévesek. A kiütések elég makacsak: gyakran négy-öt hét is eltelik, mire megszabadulnak tőlük. Akkor viszont örökre, a rózsahámlást ugyanis csak egyszer lehet elkapni.

A rózsahámlás 6-8 hétig tart általában – ennél hosszabb ideje fennálló tünetek esetén vagy valami komplikációra, vagy más betegség fennállására kell gondolni. A bőrbetegségeknél a személyes vizsgálat szükséges az okok és a kezelés korrekt megállapításához. Ameddig erre sort tud keríteni, javaslom, hogy használjon tusoláshoz gyógyszertárban kapható mosakodókrémet – és ezt szükség esetén, a fürdésen kívül, mint testápolót is használhatja (ezzel enyhítve bőre szárazságát).


Rózsahámlás, gyógyulás gyorsítása, hogyan?

— Nálam is rózsahámlást állapítottak meg már 3 hete, 2 hét múlva mennék nyaralni. A bőrgyógyászom ezért szteroidos gyógyszert írt fel nekem, hogy azzal 5 nap alatt elmúlik. Ön szerint, ettől tényleg el fog múlni? Mivel gyorsíthatnám meg még, hogy tényleg elmúljon 2 hét múlva. Kamillás testápolóval bekenhetem a bőröm? Nagyon ki van száradva.

— A szteroid valóban csökkenti a tüneteket. Tovább gyorsítani a gyógyulást szerintem már nem érdemes. A kamillás testápoló tapasztalatom nem ideális, a magam részéről inkább Sanatopic krémet szoktam ajánlani (színezék- és illatanyag mentes és hipoallergén alkotókat tartalmaz. Arra valóban ügyelni kell, hogy ne szárítsa ki a bőrét, mert az hátrtáltatja a gyógyulást, ezért a szappant érdemes csak a feltétlenül fontos területekre használni tisztálkodáskor.

Dr. Nyirkos Péter


Másik eset

— 3 hete rózsahámlást állapítottak meg nálam. Mivel 2 hét mulva nyaralni megyek, így a bőrgyógyászom a Medrolt írta fel nekem a pöttyök eltüntetésére. 1 hete szedem, és a pöttyök szépen eltűntek, már csak olyan, mintha hámlanék. Kérdésem: meddig kell még vigyáznom a napozással és a fürdéssel? Mikor mondhatom azt, hogy teljesen elmultak a pöttyök és többet nem jönnek elő?

— Roppant felelőtlen dolog egy ilyen veszélyes gyógyszert, mint a Medrol, szedni egy ilyen piti betegségre, mint a rózsahámlás. Gyorsan le kéne építeni, de nem szabad hirtelen abbahagyni, mert visszaesik. Napozni lehet, de ne égjen le. Fürödni valószínűleg szabad 2 hét múlva, de ne túl sokat.

dr Veres Gábor


Pöttyök

— Kb 2 héttel ezelőtt kiütések jöttek ki az egész testemen, kivétel az arcomon. Elmentem bőrgyógyászhoz, aki azt mondta, valami vírusos fertőzés és 6 hét a gyógyulási idő. Kérdésem: ez mitől jött ki nálam, a másik pedig, hogyan lehetne minél hamarabb elmulasztani őket, mert megyünk nyaralni, és így nagyon kellemetlen lenne. Kaptam rá mosakodó krémet és fenisztil 24 tablettát.

— Önnek valószínűleg pityriasis rosea (rózsahámlás) nevű betegsége van. Majdnem mindenki megkapja, de mint a bárányhimlőt, csak egy életben egyszer. Roppant makacs, hosszan tartó. Siettetni sajnos nem lehet, esetleg Locoid krémmel. Nagyon fontos, hogy kevés napozás segít, de sok napfény belobbanthatja és eláraszthatja a testét. Még fontosabb a víz abszolút tilalma, különben nagy baj lehet. Maximum egy egyperces zuhany megengedett naponta.

dr Veres Gábor


Jelige: piros körök, belül barna

— A bőrömön, karomon és a hasamon kb azonos nagyságú 1,1,5 cm átmérőjű kör alakú foltok vannak, melyek közepe barnás szinű, s felülete a közepének mintha hámlana, körülötte pedig piros karikák a foltok szélei. nem viszket, nem jut eszembe hogy kaparjam, de ha megkaparom, akkor jól esik neki.

— Egyfajta herpeszvírus-fertőzés. Ártalmatlan. Nagyon lassan gyógyul. Kiújulni nem szokott. Víz ne érje.

dr Veres Gábor


*


MIT KELL TUDNI A RÓZSAHÁMLÁSRÓL?

SERDÜLŐ- ÉS FIATAL FELNŐTT KORBAN

A kórkép első leírása 1789-ből származik: „szétszórtan elhelyezkedő, kiselemű, finoman hámló foltok folyamatosan keletkeznek, összefolyást nem mutatnak”. Latin neve pityriasis rosea, melyből az első szó jelentése „finom hámlás”, a másodiké pedig „rózsaszínű”. Elsősorban serdülő- és fiatal felnőtt korban leggyakoribb, és ősszel, télen, illetve tavasszal találkozunk vele. A betegséget legtöbbször egy „hírnök”, az ún. anyafolt előzi meg. Egy ovális halványvörös, nem vagy alig viszkető, kissé hámló folt formájában, melyet gyakran gombás fertőzésnek gondolnak. Néha kis nátha, enyhe felső légúti tünetek is megelőzik, de ez nem szükségszerű. A napok telnek, és mire elfeledkeznénk a kezdeti foltról, 1–2 hét múlva megjelennek a „gyerekek”, főleg a törzsön, az anyafolthoz hasonló megjelenéssel, de általában kisebb méretben. Ráterjedhetnek a felkarokra, combokra, nyakra, de tovább csak rendkívül ritka esetekben. Elhelyezkedésük szerint a bőr természetes redőibe, hasadási vonalaiba igazodva a törzsön jellegzetes „karácsonyfatünetet” adhatnak.

NEM FERTŐZŐ

Többféle megjelenési formája ismert. Előfordul, hogy csak az anyafolt jelenik meg, ilyenkor nem könynyű a diagnosztizálása. Az ún. pityriasis gigantea kevesebb számú, de nagyobb méretű bőrjelenségekből áll. A betegség hátterében az utóbbi időben vírusfertőzést gyanítanak, egyes kutatók humán herpeszvírus- 7-s DNS-t mutattak ki a fertőzött betegek bőréből, illetve vérsavójából. Még ez alapján sem igazán bizonyított fertőző jellege, hiszen nem tömeges megbetegedést okoz. Lehetséges, hogy szinte jellegtelen, alig észlelhető 1–2 folttal átvészeli a népesség többsége és csak a „kimaradtaknál" jelentkezik ilyen jól látható formában. Mindenesetre mai tudásunk alapján nem tekintjük fertőzőnek, így elkülönítést nem igényel.

GOMBÁVAL ÉS EKCÉMÁVAL TÉVESZTHETŐ

A diagnosztizálása rutinos bőrgyógyásznak nem jelent gondot, legfeljebb abban az esetben, ha csak az „anyafoltot” látjuk. Nagyon hasonlít felületes gombás fertőzésre, illetve egyes ekcémás kiütésekre. A kórelőzmény ilyenkor is segít.

TÜNETI KEZELÉS

Mivel egy spontán is nyomtalanul gyógyuló és nagyon ritkán kiújuló kiütésről van szó, terápiát csak szubjektív tünetek (pl. viszketés) esetén vezetünk be. Általános tanács, hogy kerülni kell a bőrt irritáló szereket, tevékenységeket (pl. uszoda klóros vize, szauna, izzasztó sportok, műszálas ruházat, amibe befülledhet a bőr, sportkrémek, szolárium stb.). Bár ez utóbbi tevékenységgel kapcsolatban megoszlanak a nézetek, egyes szerzők szerint erősen viszkető esetekben a napozás és az UV fény (elsősorban az UVB) enyhítette a kínzó tüneteket. Ettől függetlenül inkább kérjük ki bőrgyógyász tanácsát, mielőtt kiütéseinket napfényterápiával szeretnénk megoldani. Amennyiben a foltok viszketni kezdenek, ajánlatos a szappanok, tusfürdők helyett esetleg gyógyszertári mosakodókrémet alkalmazni a tisztálkodáshoz, természetesen csak az érintett testrészen. Kaphatók bőrkímélő és viszketéscsillapítót is tartalmazó tusfürdők is gyógyszertárakban. Arra számítani kell, hogy a foltok lassan múlnak, 2–6 hét is kell a tünetmentesedéshez. Ritkán akár 2 hónapig is eltarthat. A lényeg, hogy tudjuk, a kissé riasztó külső megjelenés ellenére egy valószínűleg banális betegségről van szó, lehet egy jelzés, hogy egy kicsit kíméljük magunkat jobban, pihenjünk többet és hagyjuk szervezetünket regenerálódni.


*


MSD Orvosi kézikönyv a családban, Főszerkesztő: Mark H. Beers, MD
Kereséshez » Tartalomjegyzékhez »

Rózsahámlás (pitiriázis rosea)

A rózsahámlás enyhe lefolyású bőrbetegség, mely sok, apró, hámló, rózsaszín bőrelváltozással jár.

A kiváltó ok nem teljesen tisztázott, fertőzéses eredet lehetséges, bár magát az elváltozást nem tartják fertőzőnek. Bármely életkorban megjelenhet, mégis leggyakoribb fiatal felnőtteken. Általában tavasszal és ősszel fordul elő.

Panaszok, tünetek

A rózsahámlás rózsaszín vagy halványbarna foltot hoz létre, mely körülbelül 2,5-10 cm átmérőjű, és csak hírnök-, vagy anyafoltnak nevezik. Ez a kerek vagy ovális elváltozás általában a törzsön jelenik meg. Olykor a folt mindenfajta bevezető tünet nélkül fejlődik ki, viszont előfordul, hogy a betegnek bizonytalan betegségérzete, étvágytalansága, láza, ízületi fájdalma van pár nappal a betegség kialakulása előtt. Öt-tíz napon belül számos, az anyafolthoz hasonló, csak annál kisebb folt jelenik meg a testen. Ezek a másodlagos foltok leggyakrabban a törzsön, elsősorban a gerinc mentén, illetve fenyőfaszerűen helyezkednek el. A legtöbb embernek a rózsahámlás enyhe, egyeseknek viszont súlyos viszketést okoz.

Kórisme és kezelés

Az orvos a diagnózist általában a bőrelváltozás megjelenése alapján állítja fel, különösen igaz ez az anyafoltra. Többnyire a kiütések 4-5 héten belül kezelés nélkül meggyógyulnak, előfordul azonban, hogy 2 vagy még több hónapig is eltart. Mind a mesterséges, mind pedig a természetes napfény gyorsíthatja a bőr feltisztulását, és enyhítheti a viszketést. Szükség esetén a viszketésre más alapkezelés is alkalmazható. Kortikoszteroidot csak nagyon súlyos viszketésben szükséges szedni.


*


Az emberi 7-es herpesvírus újabb szerepének vizsgálata bőrbetegségekben

(tudományos kutatás leírása)

Bevezetés: A rózsahámlást az emberi 7-es herpesvírus, a kesztyű-zokni betegséget ez és más vírusok is kiválthatják. Célkitűzés: Nem ismert, hogy elsődleges fertőzés vagy vírusreaktiválódás az oka a betegségeknek. Betegek és módszerek: A betegek savójából a 7-es herpesvírus elleni IgM, IgG és a visszatérő fertőzésekben emelkedett szintű magas aviditású IgG mennyiségét indirekt immunfluoreszcenciával mértük. A perifériás lymphocytákban hordozott 7-es herpesvírus DNS-t fészkes polimeráz láncreakcióval mutattuk ki, vagy ezeket számos sejtkultúrával együtt tenyésztettük. Eredmények: A rózsahámlásban szenvedő 33 beteg egyharmadában a 7-es herpesvírus elleni magas IgM-szint, további egyharmadában a magas aviditású molekulák nélküli emelkedett IgG-szint elsődleges fertőzésre utalt. A kontrollok 30%-ának, a betegek több mint felének lymphocytáiban, de öt betegből csak egy bőrbiopsziás mintában találtunk vírus-DNS-t. Három vizsgált eset mindegyikében rendkívül gyorsan vírusokat tenyésztettünk ki, amelyeket elektronmikroszkópia, polimeráz láncreakció és monoklonális antitestek kötődése 7-es herpesvírusként azonosított. Földrajzi környezetünkben ezek az első ilyen izolátumok. A rózsahámlás tehát az esetek túlnyomó részében elsődleges, ritkábban visszatérő 7-es herpesvírus-fertőzés következménye. A kesztyű-zokni betegségben szenvedő 4 beteg közül egyben akut, egyben perzisztáló 7-es herpesvírus és parvovírus B19 együttes, két betegben elsődleges 7-es herpesvírus-fertőzést diagnosztizáltunk. Következtetés: Ezt a kórképet a két vírus együtt is, külön-külön is létre hozhatja. Sem a 7-es herpesvírus, sem a parvovírus B19 nem fertőzi a bőr sejtjeit, hanem hatásukra a perifériás fehérvérsejtekből és a bőrelváltozások lymphocytás beszűrődéséből kiszüremlő mediátorok válthatják ki a tüneteket.

Kulcsszavak: HHV-7, pityriasis rosea, kesztyű-zokni betegség, antitest-aviditás, PCR, infektív vírus



9 megjegyzés:

Nikcy írta...

Lassan már egy hónapja kezdődött-sajnos pont a 40 fok közepén kaptam el,- és nagyon viszket,kaptam rá kenőcsöt ami nem igazán hat ami talán enyhít egy kicsit a viszketésen az a fehér rázóka amit a csalánkiütésnél írnak ki,de van mikor az sem segít! És ha tud valaki valamit mondani a viszketésen enyhít azt nagyon megköszönném!

Macifül írta...

Szia Nikcy!
Nekem nyaralás közben alakult ki,július végén és még mindig meglátszik több helyen.Én bőrgyógyásztól kaptam rá vmi kenőcsöt+azt javasolták,ha viszket,akkor szedjek kalciumot..

Névtelen írta...

Nekem kb. egy hete ilyen a bőröm, a bőrgyógyász doktornő egy gyógyszertári keveréket írt föl: cream cutivate+aquosa. Azt mondta a doktornő, hogy ez egy nagyon jó gyógyszer. Elég drága is, mert 1737 Ft-ba kerül. Majd megtudom, használ-e, mert csak ma kezdtem el a kezelést.

Valaki Vagyok írta...

Sziasztok! Nekem 2 éve, 17 évesen volt rózshimlőm, csak és most eszembe jutott, hogy liírom mik a tapasztalataim, mert emlékszem hogy nagyon bosszantott, hogy alig találtam róla tapasztalati leírást - meg úgy bármit.
Szóval nekem szinte pont június legelején jelent meg ez az anyafolt (vagy valami hasonló neve van), el is mentem bőrgyógyászhoz aki megállapította hogy rózsahimlőm van. Elmondta hogy 6 hét kb. míg lefut, illetve adott egy-két jó tanácsot, minthogy kerüljem a bőrt irritáló dolgokat, a hosszú fürdéseket, inkább hideg vizzel zuhanyozzak (bár lehet h ezeket csak olvastam valahol, erre nem emlékszem pontosan.) Természetesen rá is kerestem hogy hogyis néz ki ez a betegség a képkeresőn - iszonyú ronda - reméltem hogy nekem nem ilyen lesz. Hát csalódnom kellett. Talán egy-két héttel később már iszonyatosan ronda volt a bőröm, mindenhol ezek a hámlásos foltok, nagyon rosszul éreztem magam miatta. És ez ráadásul azért is volt rossz mert ugye pont kezdődött a nyár amit mi általában Balatonnál a strandon töltünk. Nem volt kérdés, egyszer nem vettem le a pólómat, ami nagy szívás ha 40 fok van, de ha levettem volna szerintem azt hitték volna az emberek hogy leprás vagyok. A jó oldala a dolognak az, hogy kb csak olyan helyeket érint amik nem látszódnak ki egy pólo alól, illetve nekem még az alkaromon és a combomon is volt de ugye azok sem nagyon látszódnak ha nem mutogatja az ember.
Tényleg mindent elolvastam amit találtam magyarul-angolul a dologról, és hát nem sok meggyőző információt kaptam, de amit találtam azok közül kipróbáltam párat.
Egyrészt ilyen bőrkímélő babakrémet használtam rendes szappan helyett. Sokan írták úgyhogy ezt az infralámpát, ha jól tudom ez a neve, szokták mindenféle sérülésnél betegségnél alkalmazni. Feküdtem kint a napon, azt olvastam hogy ez segít (persze mikor biztos voltam benne hogy senki sem lát mert tényleg borzalmasan nézett ki a bőröm). Ami talán használt az a kókuszzsír volt (figyelni kell hogy nehogy 15 foknál melegebb helyem tárolja az ember mert akkor kókuszolaj lesz belőle ami kicsit nehezebben kezelhető - tapasztalatból mondom), ezt kb napi kétszer kentem magamra.
Végül 6 hét után ahogy jött, úgy egy hét alatt el is tűnt, mintha mi sem történt volna, tényleg semmi sem látszik belőle, szóval emiatt nem kell aggódni. 6 hét szívás, de utána tényleg eltűnik, legalábbis nekem eltűnt. Hogy melyik gyógymód használt azt viszont nem tudom. Gyanakszom hogy a kókuszzsír meg a napozás segített, de az is lehet hogy csak egyszerűen eltűnt hat hét után, és akkor is ez lett volna ha nem foglalkozom vele. Mindenesetre érdemes ezeket kipróbálni.
Ha neked is ilyen betegséged van akkor annyit tudok mondani, hogy örülj hogy nem viszket, nem marad nyoma, és ugyan 6 hetet szívsz vele, de annyi sokkal kellemetlenebb betegség van ennél, hogy ha így nézi az ember egész elviselhető. Veszel egy pólót, és senki nem fogja látni. Ennyi amit tudok erről mondani, remélem segít majd valakinek.

Valaki Vagyok írta...

Sziasztok! Nekem 2 éve, 17 évesen volt rózshimlőm, csak és most eszembe jutott, hogy liírom mik a tapasztalataim, mert emlékszem hogy nagyon bosszantott, hogy alig találtam róla tapasztalati leírást - meg úgy bármit.
Szóval nekem szinte pont június legelején jelent meg ez az anyafolt (vagy valami hasonló neve van), el is mentem bőrgyógyászhoz aki megállapította hogy rózsahimlőm van. Elmondta hogy 6 hét kb. míg lefut, illetve adott egy-két jó tanácsot, minthogy kerüljem a bőrt irritáló dolgokat, a hosszú fürdéseket, inkább hideg vizzel zuhanyozzak (bár lehet h ezeket csak olvastam valahol, erre nem emlékszem pontosan.) Természetesen rá is kerestem hogy hogyis néz ki ez a betegség a képkeresőn - iszonyú ronda - reméltem hogy nekem nem ilyen lesz. Hát csalódnom kellett. Talán egy-két héttel később már iszonyatosan ronda volt a bőröm, mindenhol ezek a hámlásos foltok, nagyon rosszul éreztem magam miatta. És ez ráadásul azért is volt rossz mert ugye pont kezdődött a nyár amit mi általában Balatonnál a strandon töltünk. Nem volt kérdés, egyszer nem vettem le a pólómat, ami nagy szívás ha 40 fok van, de ha levettem volna szerintem azt hitték volna az emberek hogy leprás vagyok. A jó oldala a dolognak az, hogy kb csak olyan helyeket érint amik nem látszódnak ki egy pólo alól, illetve nekem még az alkaromon és a combomon is volt de ugye azok sem nagyon látszódnak ha nem mutogatja az ember.
Tényleg mindent elolvastam amit találtam magyarul-angolul a dologról, és hát nem sok meggyőző információt kaptam, de amit találtam azok közül kipróbáltam párat.
Egyrészt ilyen bőrkímélő babakrémet használtam rendes szappan helyett. Sokan írták úgyhogy ezt az infralámpát, ha jól tudom ez a neve, szokták mindenféle sérülésnél betegségnél alkalmazni. Feküdtem kint a napon, azt olvastam hogy ez segít (persze mikor biztos voltam benne hogy senki sem lát mert tényleg borzalmasan nézett ki a bőröm). Ami talán használt az a kókuszzsír volt (figyelni kell hogy nehogy 15 foknál melegebb helyem tárolja az ember mert akkor kókuszolaj lesz belőle ami kicsit nehezebben kezelhető - tapasztalatból mondom), ezt kb napi kétszer kentem magamra.
Végül 6 hét után ahogy jött, úgy egy hét alatt el is tűnt, mintha mi sem történt volna, tényleg semmi sem látszik belőle, szóval emiatt nem kell aggódni. 6 hét szívás, de utána tényleg eltűnik, legalábbis nekem eltűnt. Hogy melyik gyógymód használt azt viszont nem tudom. Gyanakszom hogy a kókuszzsír meg a napozás segített, de az is lehet hogy csak egyszerűen eltűnt hat hét után, és akkor is ez lett volna ha nem foglalkozom vele. Mindenesetre érdemes ezeket kipróbálni.
Ha neked is ilyen betegséged van akkor annyit tudok mondani, hogy örülj hogy nem viszket, nem marad nyoma, és ugyan 6 hetet szívsz vele, de annyi sokkal kellemetlenebb betegség van ennél, hogy ha így nézi az ember egész elviselhető. Veszel egy pólót, és senki nem fogja látni. Ennyi amit tudok erről mondani, remélem segít majd valakinek.

Unknown írta...

Azt cáfolom, hogy egyszer jön csak elő az életben. Múlt évben brutálisan szenvedtem tőle. Durva szteroid gyógyszerek kenőcsök iszonyatos viszketés de el múlt. Viszont épp most kezdődik megint :( Szóval sajnos én vagyok az élő példa, hogy igenis ki jöhet többször.

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Unknown írta...

Nekem a jobb karomon jött ki az anyakiütés nėhány nap mūlva a többi is főleg a gerincem mentén nagyon viszket gyógyszert és kenőcsöt irt fel a drnő amik egy darabig enyhitenek.de utána kezdődik elölről minden.46éves vagyok a munlahelyemen nemtolerálják a beteg embereket mindenféléket mondanak rólam ami nagyon nehézzé teszi a győgyulást nehéz lesz kinírnom a végét

pipacs írta...

Sajnos nekem november eleje óta van az egész testemen. 67 éves vagyok. Sötét szürkés folt lesz a helyén. Nem tudom mikor múlik már el. Mindig jön egy - egy piros folt. Kicsit viszket.
A zuhanyzást már nem lehet elkerülni. Testápolót használok, alergén mentest. A foltok remélem egyszer elmúlnak!